A liba háziasításával már a neolitikumban is foglalkoztak. A fáraók korában, Egyiptomban már igen elterjedt volt a libatartás, csakúgy, mint az ókori Görögországban, ahol nem csupán ízletes és olcsó húst, valamint tollpelyhet nyújtó szárnyasként, de áldozati állatként is fontos volt. A libatöméssel piramisábrázolásokon is lehet találkozni, de a kifejezetten májra hízlalás a régi rómaiaknál jött divatba, ott jelent meg először csemegeként a libamáj is, miután rájöttek, hogy a libamáj megnagyobbítható, ha az állatot liszt, tej és méz keverékével etetik.

Magyarországon a XI-XII. században már tartottak libákat, ami után egyházi tizedet kellett fizetni. A XIII. században állítólag már az is kikötés volt, hogy a beszolgáltatott liba fehér színű legyen.

A kacsa, a házigalamb és gyöngytyúk mellett a liba az úgynevezett barna húsú szárnyasok közé tartozik. A liba korától és súlyától függően több kategóriába tartozhat. Pecsenyeliba az a fehér tollazatú, intenzíven nevelt és 9 hétnél nem idősebb állat, amelynek fedőtollai már teljesen kifejlődtek, de a vedlést még nem kezdte meg. Ideális súlya 4 kg körül van, ezt általában 7-8 hetes korára éri el. A pecsenyeliba bőre vágáskor sárga színű, és testét 1-4 mm vastag zsírréteg fedi. Fiatal liba a 9 hetesnél idősebb, de 9 hónaposnál fiatalabb állat, amelyet egyszer vagy többször már téptek, és töméses hízlalásra alkalmas. Azt a fiatal libát, amelyet vágás előtt 3 hétig intenzíven májra hízlalnak, húslibának vagy hízott libának hívjuk, átlagos vágósúlya 5-6 kg.

Átlagosan 380 kcal, 1595 kJ/100 gramm

Amennyiben nem magunk vágjuk a libát, hanem boltban, piacon vásároljuk, akkor valószínűleg már megkopasztott és kibelezett egész állattal, vagy valamelyik részével találkozunk, nagyjából előkészített állapotban. Mint minden baromfihúsnál, a libánál is fontos szempont vásárláskor, hogy a hús ne legyen véres vagy bármilyen anyaggal szennyezett, ne legyen idegen szaga, és a ne látsszanak rajta komolyabb bevérzések vagy sérülések. Apróbb tollak, pihék lehetnek a húson, akár friss, akár fagyasztott termékről beszélünk. Fiatal liba esetében elengedhetetlen, hogy (pl. a csirkéhez képest) vastagabb zsírréteg legyen a háton, a melleken és a felső combon; hízott libánál egészen vastag is lehet ez a zsírtakaró.

A szárnyas hús sajnos hamar romlik, ezért vásárlás után minél hamarabb fel kell használni. Hűtőben tárolni legfeljebb 2-3 napig lehet, megmosva, tálcára téve és fóliával letakarva. Mélyhűtőben a fagyasztott hús néhány hónapig eltartható, de a kiolvasztott húst sosem szabad újra fagyasztani.

A frissen vásárolt libánál mindig szükséges az utótisztítás: a bőrben maradt tokokat, esetleges pihéket, tollakat ki kell húzogatni - vagy gázláng fölött le is perzselhetjük -, végül hideg, folyó víz alatt megmossuk a húst, illetve a zsigereket. Az egész libánál a hasüreget sóval kell bedörzsölni, hogy eltávolítsuk a vér- és szövetmaradványokat, majd folyó vízzel alaposan átmossuk. Ha tölteni fogjuk a libahúst, figyelni kell arra, hogy se a hasüreget, se a bőr alját ne töltsük feszesre. Egészben sütött libánál szükséges lesz konyhacérnával összekötözni az állatot, hogy sütéskor ne essen szét. Pároláshoz és főzéshez ugyanúgy daraboljuk a libahúst, mint a csirkét vagy pulykát, azzal a különbséggel, hogy a melleket a libánál keresztben szoktuk félbevágni.

Gasztronómiai szempontból a liba a leghasznosabb viziszárnyas, szinte minden része felhasználható. A libahúst főzhetjük, párolhatjuk, pácolhatjuk, füstölhetjük, süthetjük, tölthetjük - a libaételekből hatalmas a választék, tájanként és nemzetenként is különböző libaspecialitásokkal találkozhatunk.

A liba A- és H-vitamin-, valamint nikotinsav-tartalma jelentős.

Forrás: gourmandnet.hu