A zab a kalászos növények között viszonylag későn került termesztésre. Kezdetben, mint gyomnövény volt ismert, termesztése valószínűleg Németország területén a Római Birodalom fennhatósága alatt kezdődött. Nemesítésében rejlő lehetőségekre viszonylag korán felfigyeltek és a háborús készülődés időszakában a németek és angolok egymással versenyben nemesítették a zabfajtákat a lakosság számára. Ma a legtöbb zabot Észak-Amerikában és Oroszországban termesztik.

A zab fő fajtáit a búzához hasonlóan őszi és tavaszi csoportba soroljuk.

Leginkább használatos formái a zabkása, a zabdara, a zabpehely. Főleg az utóbbi formában közkedvelt. Míg télen a zabpehely néhány perces forralás után már könnyen emészthető, addig a nyári időszakban még félórás főzés után is emészthetetlen, különösen gyermekek számára. Így célszerű a zabpelyhet 6-8 órára beáztatni felhasználás előtt.

B1-, B5-, B6- és E-vitamint; olajat; fehérjét; keményítőt, rostot; kalciumot, foszfort, szerves sót, vasat tartalmaz. Segíti az emésztést, megelőzi a székrekedést. Savlekötő hatása van, rendszeres fogyasztása segít a vérszegénység megszüntetésében.

Forrás: gourmandnet.hu