Nagy valószínűséggel a rozs legfiatalabb gabonafélénk. Eredete mintegy 2500 évre vezethető vissza, amikor is Kis-Ázsiában egy vad rozsfajtából - a hegyi rozsból - való nemesítés után kezdték meg termesztését. Európába csak később a bronzkor idején került át és kezdték meg vetését a germánok és kelták.

Jelesebb rozsféleségek: nyíri rozs, montagne, probstei, imperial, schlanstädti, melyek soványabb talajon gyorsan degenerálódnak. A bokros rozs erős cserjésedésével tűnik ki, de csakis jó talajon és ritkán vetve. Van még őszi és tavaszi rozs is, melyekből az utóbbit csak nagyon kivételes esetekben érdemes vetni.

A rozs a német fekete kenyér gabonája, gyakran főznek belőle sört, illetve égetnek belőle szeszt. A kenyérkészítésnél leginkább a kovász készítéséhez használják. Miután a rozs sikértartalma alacsonyabb a búzáénál nem annyira dagad meg a belőle készített kenyér, így a rozsliszttel, rozslisztből készült kenyér tömörebb és sötétebb a tisztán búzalisztből készült kenyereknél.

B1-vitamint, kalciumot, niacint, fehérjét, keményítőt, rostot, szerves sót, szacharint, nitrogént, kazeint és foszfátot tartalmaz. Magas élelmi-rost tartalma miatt rendszeres fogyasztása javítja bélműködésünket, enyhíti a székrekedést, az aranyérben szenvedők panaszait és csökkenti a vér koleszterinszintjét.

Forrás: gourmandnet.hu