Datolya
2006.12.13. 17:20
2 év után
A datolya
Származás
A Közel-Kelet ősi kultúrnövénye, melyről már az időszámításunk előtti Mezopotámiából is maradtak fenn ábrázolások. Természetesen a Biblia is foglalkozik a gyümölccsel. A zsidó népnél az igazságosság, az őszinteség és a szépség fogalma kapcsolódik hozzá. Virágvasárnapokon a keresztények pálmaággal emlékeznek Jézus jeruzsálemi bevonulására. Jerikó, az emberiség egyik első virágzó kultúrája, a datolyapálmák városa volt. A datolya korán eljutott Afrikába, Amerikába, de Európában kizárólag Spanyolországban beszélhetünk számottevő datolyatermelésről.
Érdekesség
A datolyából mézszerű nedv - datolyaméz - sajtolható, melyet az arab népek vaj helyett, kenyérre kenve fogyasztanak. Érdemes datolyapálmát ültetni, persze csak a forró égövön, mert a fa több mint kétszáz évig elél, és évi száz kg gyümölcsöt hoz.
Jellemzés
A datolya a datolyapálma gyümölcse, hossza 4-5 cm, színe a szilvához hasonlóan sárgásbarna vagy mély barna. Sima héja alatt édes, leves hús, középen pedig kemény, hosszúkás, hosszában barázda hasította, ehetetlen mag található.
Fajtái
Rengeteg fajtája közül a legkedveltebbek és leggyakoribbak az izraeli "daglet noor", a mézédes "halawi", illetve az illatos "khalesh". A legnagyobb és talán a legízletesebb is az egyiptomi "Medjoul" fajta.
Energitartalom
142 kcal, 594 kJ/100 gramm
Melyiket vásároljuk?
Az üzletekben mind a mai napig leggyakrabban aszalt formában találkozunk vele, melynek nem csak ásványianyag tartalma kevésbé kedvező, de energia tartalma is jelentősen magasabb a friss gyümölcsénél. A friss szemek legyenek mély barnák, héjuk sima, feszes, rugalmas, ropogós.
Eltarthatóság, tárolás
A datolya kitűnőn tárolható hűtőszekrényben, ahol akár egy évig is eláll. A tárolás során folyamatosan tovább szárad, kristályosodik, ami még tovább emeli a gyümölcs cukorkoncentrációját.
Előkészítés
Akár aszalt, vagy friss datolyát vásárolunk, mindig alaposan mossuk le a szemeket, majd felhasználástól függően távolítsuk el magját, illetve héját, melynek lehúzását mindig a szár felől érdemes kezdeni.
Elkészítés, felhasználás
A gyümölcs rengeteg módon felhasználhatjuk. Természetesen fogyaszthatjuk nyersen, magában, készíthetünk belőle tortákat, pudingokat, gyümölcssalátákat, rakhatjuk szárnyasok, halak tölteékébe. Kitűnően harmonizál sajtokkal, diófélékkel, így a sajttálaink különleges kiegészítője lehet.
Vitaminok, ásványok
Természetes cukortartalma magasabb mint bármely más gyümölcsé. Gazdag étkezési rostokban, nagy mennyiségben tartalmaz B-vitamint, illetve vasat, foszfort, kalciumot, cinket és magnéziumot.
Élettani hatások
Nagymennyiségű ásványtartalma miatt jó vértisztítónak, idegerősítőnek bizonyult. Megfázás esetén jótékony hatása van a légzőszervekre.
Forrás: gourmandnet.hu
|